Elindult a Leleményes Hőseink Program
2014. november 04. 22:15

Elindult a Leleményes Hőseink Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága kezdeményezésére a Nemzeti Művelődési Intézet egyedülálló ifjúsági közösségi programot indít útjára 2014. november 10-e és 2015 márciusa között. A „Leleményes hőseink” program az általános és középiskolás tanulókból álló ifjúsági közösségek erejét teszi láthatóvá helyi településfejlesztésről való gondolkodás számára. A kezdeményezés helyi hősök felkutatására ösztönzi a települések és városrészek azon fiataljait, akik érdeklődnek lakóhelyük történelme, valamint aktuális folyamatai iránt, emellett motivációt éreznek a változtatásért való aktív cselekvésre is.

A „Leleményes hőseink” program a tudatos közösségi cselekvés kultúráját kívánja átadni a közösségi művelődés eszközrendszerével az érdeklődő fiatalok számára. A Nemzeti Művelődési Intézet országszerte felhívást tesz közzé helyi hősök – a településért aktívan cselekvő példamutató személyek – felkutatására, valamint az ő példájukból kiindulva fiatalok által igényfelmérésen alapuló projektek létrehozására, illetve lehetőség szerint lefolytatására. A csatlakozó fiatalok megyei felkészítő napokon sajátíthatják el az ötleteik megvalósításához, valamint a programban való részvételhez szükséges ismereteket. Az ifjúsági közösségek által bemutatott projektek és projekt-tervek közül a Nemzeti Művelődési Intézet a legértékesebbnek ítélt munkák megvalósítását vagy folytatását szakmailag támogatja.
 Megyénként egy középiskolás, valamint egy általános iskolás csoport kezdeményezését karolja fel a Művelődési Intézet.
 
A programban három fiatalból (általános vagy középiskolai tanulóból), valamint egy felnőtt segítőből álló társulások vehetnek részt. A program fő pillérei a fiatalok kezdeményezéseit bemutató, a részvételhez segítséget nyújtó „Leleményes hőseink” honlap, a közösségi feltáráshoz gyakorlati ismereteket biztosító megyei felkészítő napok, valamint az országszerte megszülető ifjúsági projektek vagy projekt-ötletek. A program végén a legjobbnak ítélt projektek stábjai számára a Nemzeti Művelődési Intézet a kidolgozott témák megvalósítására irányuló felkészítő találkozót szervez.
 
A program során – a megyei találkozót követően – a következő kihívások várnak a településükért cselekedni kész fiatal közösségekre:
 
  1. Keressék meg lakóhelyük „leleményes hősét”: olyan aktív cselekvő embert, aki példaértékű kezdeményezést vitt véghez a helyi közösség érdekében. Tudjanak meg róla minél több információt.
  2. Mutassák be választott példaképüket a honlapon.
  3. Készítsenek kortársaik bevonásával helyzetelemzést, melyből következtethetnek arra, hogy mire van szüksége a településen élő fiataloknak.
  4. A felmért igényeket szem előtt tartva dolgozzanak ki egy közösségi projektet, és ha lehet, valósítsák is meg azt.
  5. Minél kreatívabb módon mutassák be projektjüket a Leleményes hőseink honlapon.


 

Fontosabb időpontok:

  • Megyei találkozók – 2014. november 10. és november 30. között; a pontos információk a honlapon olvashatók.
  • Projektek és projektötletek kidolgozása, valamint feltöltése a honlapra: legkésőbb 2015. február 15.
  • Országos találkozó a legígéretesebb projektek gazdáival: 2015. február vége.
A program részleteiről a felhívásból és a kapcsolódó tartalmakból tájékozódhatnak.


Programismertető

Felhívás

Jelentkezés a megyei találkozókra






Facebook közösség