Értékőrző helyi hősök – a Leleményes hőseink országos ifjúsági program eredményhirdetése
2015. május 05. 15:26

Értékőrző helyi hősök – a Leleményes hőseink országos ifjúsági program eredményhirdetése

Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója 2015. május 5-én sajtótájékoztató keretében ismertették a Leleményes hőseink ifjúsági projekt eredményeit, s díjazták a pályázó közösségeket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére a Nemzeti Művelődési Intézet 2014 novemberében indította útjára a Leleményes hőseink országos ifjúsági példaképkereső programot, amely a közösségi művelődés eszközrendszerével kívánta átadni az érdeklődő fiatalok számára a tudatos közösségi cselekvés kultúráját. Ennek érdekében a Nemzeti Művelődési Intézet országszerte felhívást tett közzé helyi hősök, példamutató személyek felkutatására, valamint az ő példájukból kiindulva fiatalok által igényfelmérésen alapuló projektek létrehozására, illetve lehetőség szerint lefolytatására.

A félezer regisztráló csapat közül több mint háromszázan zárták le a programűrlapot időben, jelezve, hogy értékelésre bocsájtották a munkájukat. A szakmai értékelő bizottság március 16-ig több szempontból vizsgálta a beadott anyagokat, és végül közel ötven projektet emeltek ki. Ezeknek az ifjúsági kezdeményezéseknek a stábjai élvezhetik a Nemzeti Művelődési Intézet országos hálózatának szakmai támogatását – elsőként egy országos találkozón, valamint tanulmányi kirándulásokon való részvétel lehetőségét –, s emellett ajándékokat is kapnak. 

eredm_lel_1

A kidolgozott anyagok alapján elmondható, hogy a közösségi szellem erősen benne munkált a hőseiket kereső fiatalokban, hiszen követendő példaképnek kevés kivételtől eltekintve nem történelmi vagy közéleti személyeket, hanem velünk élő, mindennapi embereket, jellemzően aktív közösségi személyeket választottak. A „hősök” szakmájukra és hivatásukra nézve különböző területeken tevékenykednek: a fiatalok példaképei között éppúgy megtalálható katasztrófavédelmi szakember, segítő önkéntes, orvos, pedagógus, helyi közművelődési intézmény művelődésszervezője, könyvtáros, szakkörvezető, mint gazdálkodó, iparos, népi kismesterséget gyakorló kézműves mester, helytörténész vagy éppen települési elöljáró, szerző vagy alkotó. Több pályázatban is egy fizikailag vagy mentálisan akadályozott személy a példakép, de főállású anyákat, sőt, közfoglalkoztatottakat is jelöltek helyi hősnek a fiatalok. 

eredm_lel_2

A helyi hőst, valamint a példáját követő kezdeményezést interjúval, hang- és képanyaggal tették érzékletesebbé az általános és középiskolás fiatalokból álló csapatok. Szembetűnő volt a vonzódás a vizuális szemléltetéshez: jól sikerült kisfilmek, oktatófilmek és fotók készültek a Leleményes hőseink program égisze alatt, melyeket gyakran az adott település honlapján is közzétettek. Ugyancsak figyelemreméltó eredményekkel jártak a fiatalok helyzetfeltárásai is: számos ifjúsági közösség figyelt tudott rámutatni településük sajátos értékeire, az ott élők jellegzetes igényeire, vagy a fiatalokat foglalkoztató komoly kérdésekre.

eredm_lel_3

A fiatalok által végzett kutató- és fejlesztőmunka egyes településeken – leginkább a kisebb lélekszámmal rendelkezőkben – élesztőként hatott a közösségi életre és a helyi értékek feltárására, így az ötletcsírákból konkrét folyamatok is kezdtek körvonalazódni. A fiatalok közösségi kezdeményezései között számos, a helyi értékekre koncentráló gazdaságfejlesztő projekt található, de jótékonysági akciót, környezetvédelmi, gasztronómiai és önkéntes programokat, közösségi együttlétre alkalmas tábort, kézműves foglalkozásokat, helytörténeti kiállítást, kulturális fesztivált is terveztek – és több helyen meg is valósítottak vagy útjára indítottak a Leleményes hőseink részvevői.

DÍJAZOTTAK

12 közösség (48 fő) a program díjazottjaiként részt vehet a Lakiteleki Népfőiskolában tartandó 3 napos képzésen 2015 júniusában.
B.U.G.I. – Bulizz! Utazz! Gyűjts élményt! Ismerkedj! (Nyírgyulaj): Egy aktív ifjúsági klub testvérszervezetet keres, erre dolgoztak ki cselekvési tervet, s indították el a kapcsolatfelvételt a romániai Koltó város önkormányzatával. Helyi hős: Andrikó Lászlóné, az Ifi Klub felnőtt önkéntese
A szarvasi csodaburger (Szarvas): Az egészséges halételek innovatív népszerűsítését célozza meg e helyi értéket központba állító projekt. Helyi hős: Galát Krisztián, szakács
I love Mocsa 2015 (Mocsa): Egy lokálpatrióta, település-népszerűsítő pályázat újragondolása, mely összefonódik egy közösségi film elkészítésével is.  Helyi hős: Hörömpöli Tibor, fotós, önkéntes
Mi, a jövő formálói (Vigántpetend): A Petendi Igazlátók csapata fiatalos tartalmakkal töltené meg a település felújított épületeit, helyszíneit: filmklub, színjátszó kör, könyvgyűjtés, és a Fejfájós kút környezetének fejlesztése is szerepel az éves akciótervben.  Marton Istvánné (Margit néni), aki két évtizeden át volt a település polgármestere
Gazdálkodj ökosan! (Kallósd): A komplex környezetvédelmi projekt középpontjában egy komposztálókasra épülő, közösségi mini ökoveteményes áll.  Helyi hős: Farkas Károly egykori polgármester
Őseink a hőseink! (Kaposmérő): Generációk között párbeszéd élénkítésére alkalmas tehetségnapot, hozzá kapcsolódó tehetségdíjat és tehetséggálát álmodtak meg a somogyi fiatalok.  Helyi hős: Herczegné Mayer Ilona, tanító
Látható és láthatatlan, emberek és angyalok... (Vésztő): Jótékonysági akcióval és tehetségkutatóval színesített családi-közösségi fesztivál, melyet hagyományteremtő módon szeretnének megrendezni. Helyi hős: A település közmunkásai, kulturális közfoglalkoztatottai
SZEM-BESZÉL (Csengőd): Aktív, párbeszédre ösztönző, a település múltja és jelene között hidat teremtő közösségi oldalt indítottak. Helyi hős: Pájer Ildikó „közösségfejlesztő”
Időutazás Székkutas sportéletében (Székkutas): Tóth Lajos sportszervező példája nyomán a felújított sportcentrumba terveztek programokat, többek között spartakiádot az általános iskolások. Helyi hős: Tóth Lajos, a székkutasi sportkör egykori elnöke
BALA-SportCENTER (Mátranovák): Egy fiatalon elhunyt helyi sportlegendának, a labdarúgó Lakatos Balázsnak állít emléket a tervezett sport- és információs központ a település egy jelenleg üresen álló épületében. Helyi hős: Lakatos Balázs (Bala) sportoló
Az élet különböző útjain – Fogyatékkal élők ügye (Eger): A fogyatékkal élők ügyére érzékenyítő, ismeretterjesztő-jótékonysági program, mely az akadálymentesítés fontosságára is rámutat.  Helyi hős: Szabó László, fogyatékkal élőkkel foglalkozó önkéntes 
Leleményes Hőseink Nagykáta – Marton László lószőrékszer-készítő (Nagykáta): Akár oktatási célokra is alkalmas képes dokumentummal illusztrálták a fiatalok a lószőrékszer-készítő tanfolyam tervét.  Helyi hős: Marton László kézműves
***
További 11-11, a programban jól szereplő közösség (összesen 88 fő) részt vehet egy országos 3 napos tanulmányi látó úton. A közösségekkel hamarosan felveszik a kapcsolatot a program szervezői.
 
Nebuló Rádió (Gyöngyös)
Közösségi módon működtetett gyermek- és ifjúsági rádió.
Helyi hős: Szabó Sándor a GYITI jelenlegi vezetője
 
Hatvan egyik hőse nyomában: a város növényorvosa (Hatvan)
Honismereti programsorozat, mely a város korai történelmére koncentrál.
Helyi hős: Nagy László választottbíró (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Választottbíróság), növényorvos szaktanácsadó, igazságügyi szakértő
 
Karácsond kutatója (Karácsond)
A település történetének a helyiek körében való megismertetését és ennek kapcsán közösségi események létrehozását tűzte céljául a projekt.
Helyi hős: Juhász István, helytörténész
 
Emlékeim Szőlősgyörökből- Gárdonyi Géza Szőlősgyörökön (Szőlösgyörök)
Gárdonyi Géza Szőlősgyörökön töltött éveiről készülne egy négyrészes, kosztümös közösségi film, melynek egyes jeleneteit a település jeles napjain is előadnák a diákok.
Helyi hős: Gárdonyi Géza író
 
Leleményes Gimnázium (Hatvan)
Három hatvani iskola diákságát szeretné közel hozni egymáshoz a projekt a Tehetségek Napja rendezvénnyel és más közösségi programokkal, sporteseményekkel.
Helyi hős: Kristóf Ottó 12. osztályos tanuló, a város diákpolgármestere.
 
Pohár Peti kalandjai (Gödöllő)
A szelektív hulladékgyűjtést gazdagon illusztrált mesekönyvvel és a diákok által készített reklámfilmmel népszerűsítő kampány.
Helyi hős: Faludi Ildikó muzeológus
 
Csacsogó Szuszinkások
Idegen nyelvű társalgási klub azoknak, akik szeretnék beszédkészségüket, szókincsüket és kiejtésüket fejleszteni.
Helyi hős: Korsós István lelkipásztor
 
VISSZHANG (Vásárosbéc)
Egymást segítő hálózatként is működő ifjúsági klub.
Helyi hős: Jakab Józsefné Márta, a körzeti orvos asszisztense
 
Marika néni és a Christkindl (Herend)
A hagyományos sváb pásztorjátékot különféle csatornákon népszerűsítő kezdeményezés.
Helyi hős: Gironné Gosztolai Mária Herend sváb népviseletének és népi játékainak őrzője
 
Múltunkban a jövőnk
Történelmi értékőrző program, a település alagútrendszerének élményszerű bemutatása és népszerűsítése.
Helyi hős: Takó Gábor történész
 
Közösségért közösségben (Mezőtárkány)
Közösségi tudásmegosztáson alapuló programszervezés gyakorlatának elterjesztése.
Helyi hős: Siska Jánosné Ilonka néni, háztartásbeli
 
Család - Szakma - Sport (Csemő)
Szünidei programsorozat élményszerű, pályaválasztást segítő szakmabemutatókkal és izgalmas sporteseményekkel.
Helyi hős: Radics Ambrus, Radics Zoltán, Radics Róbert villanyszerelők
 
 Az otthon íze – a mi töklapcsánkánk (Pusztadobos)
A település hagyományos receptjeit összegyűjtő és megvalósító közösségi konyhaklub.
Helyi hős: Gerőné Lemák Erika, a pusztadobosi hagyományos gasztronómia őrzője
 
Helytörténeti emlékek és értékek bemutatása egy kiállítás keretében (Hunya)
A diákok már rendeztek egy helytörténeti kiállítást a Leleményes Hőseink felhívás hatására 2015. február 7-én a helyi Művelődési Házban, ahol a kiállított tárgyakat a falu lakossága biztosította és ismertette - ebből szeretnének sorozatot rendezni.
Helyi hős: Szabó Béla és neje Tímár Margit, földműves, „amatőr régész”
 
 
I. Amatőr Művészeti Találkozó a Makovecz-városban (Csenger)
Elismert művészek bevonásával folyó két napos előadóművészeti tehetségkutató, ahol a bemutatkozók értékes tanácsokat kapnak a fejlődéshez.
Helyi hős: Eszenyi Enikő színművész
 
A Tévé Maci apukája (Szarvas)
Együttműködés helyi játékmúzeum létrehozásában, valamint jótékonysági gyűjtőakció a dévai árvaház megsegítésére.
Helyi hős: Szabó László bábművész 
 
Hősnek születni kell (Nagyfüged)
Konditermet, fejlesztőszobát és szabadtéri pályát is tartalmazó sportcentrum létrehozása közösségi összefogással.
Helyi hős: Bozsik András önkéntes mentőkutya vezető
 
A savanyúság, amely megédesíti az életet (Szarvas)
A csalamádé helyi termesztése és elkészítése gyakorlatának megismertetés és elterjesztése
Helyi hős: Medvegy Mihályné Jutka háztartásbeli asszony
 
Kíváncsi Ötletelők (Csány)
Görkorcsolya-pálya kialakítása a fiatalság helyben tartásának erősítéséért.
Helyi hős: Hegedűs Mihályné, aki a lottónyereménye tetemes részét városfejlesztésre adományozta
 
Intenzív gyógyulás (Győr)
Egy jótékonysági gyűjtés eredményeként egy vagy több mozgásközpontú videojátékkal ellátott játékkonzolt juttatnának el a PAMOK Gyermekintenzív Osztályára, hogy ott szórakoztató terápiás eszköznek használhassák.
Helyi hős: Dr. Zala Ilona, az Aladár Megyei Oktató Kórház volt főorvosa
 
Fiatalok együtt, a jövőnkért! (Balatonberény)
A község rendezvényeiben is közreműködő ifjúsági klub újjáélesztése.
Helyi hős: Barjákné Martin Judit, könyvtáros
 
Siblings (Karácsond)
Testképzavarokat és a kóros túlsúlyt csökkentő, egészséges életmódra nevelő konditerem-fogyiklub létrehozása a cél.
Helyi hős: Nagy Szilárd amatőr testépítő
  
A sajtótájékoztatón készült fotók itt tekinthetőek meg.  



Facebook közösség